Továbbra is döbbenetesen sok lakás épül Budapesten

2018.03.20

Legutoljára 2005-ben adtak ki több lakásépítési engedélyt, mint az elmúlt évben. 2017-ben mintegy 14,6 ezer új ingatlanra adtak zöld utat, mely éves szinten 56 százalékos növekedést jelentett. A használatba vételi engedélyek száma is magasan van, közel háromezer ingatlan kapott hivatalos engedélyt. Azonban tekintetettel arra, hogy sok projekt építése és átadása is folyamatban van, idén még ennél is többre számíthatunk.

Az OTP Budapesti ÚJlakás Értéktérképe szerint 2018-ban 9 ezer társasházi lakás befejezésére lehet számítani Budapesten, ami a tavalyi mennyiség kétszerese. „Az élen a XIII. kerület áll 2400 lakással, melyet a XI. kerület követ 1300 ingatlannal, majd a VIII. és IX. kerületek egyenként közel ezerrel” – vélekedett Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy meddig tartható ez a jó széria? Hiszen a jelenlegi teljesítéssel immár 9 éves rekord dőlt meg, és elemzők szerint még 2019-ben is minden valószínűség szerint kitart a lendület. Azonban sokan tartanak az azt követő évtől, hiszen lejárnak a 2016-ban négy évre tervezett kedvezmények (pl. új lakások kedvező áfája), és korántsem biztos, hogy azokat meghosszabbítják. Ami a távoli jövőt illeti, az esetleges visszaesés azonban legkorábban csak 2021-2022 körül jelentkezhet a piac „tehetetlensége“ miatt.

A jó hír azonban az, hogy fejlesztési potenciál bőven van Budapesten. Az OTP adatbázisában jelenleg 72 olyan beruházás szerepel, amelyek megépítését valemely fórumon már bejelentették vagy megerősítették. Ezek összesen 14 ezer új lakást jelentenek Budapest piacán.

 

Forrás:

https://infostart.hu/gazdasag/2018/02/25/meddig_tarthat_a_lakasepitesi_lendulet/

 

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Küldés

Managerent Kft.
1132 Budapest, Váci út 22-24. 3.em.
Phone: +36 1 877 6200
Mail: info@managerent.hu

 
 

Eladáson gondolkodik?

Kollégáink örömmel adnak egy hozzávetőleges értékbecslést Önnek!